Hagyományőrzés

Rákoskeresztúr



Asszonykórus

Hagyományőrző népdalkör - kisebb-nagyobb megszakításokkal -több évtizede működik Rákoskeresztúron, Budapest XVII. kerületében. Ezt elevenítettük fel 20 éve Keresztúri Szlovák Asszonykórus néven. Tagjai Rákoskeresztúr kultúráját jól ismerő, énekelni szerető tót asszonyok voltak, akik megalakulásuktól sorra nyerték a népzenei versenyeket. Az eltelt évek alatt egyre szélesebb körben váltak ismertté. Bemutathatták kulturális örökségünket kerületünkön és a környéken kívül szerte az országban, s az országon kívül is.

Két CD-t is készítettek, melyből a másodikhoz kottás, szöveges kísérőkiadvány is készült, amelynek segítségével mindenki megtanulhatja az általuk gyűjtött keresztúri dalokat.

2015-ben országos ARANY minősítést kaptak.

2016. Asszonykórusunk ragyogott a színpadon 20 éves jubileumi ünnepségén. A műsorban fellépett Bokor Jutta művésznő, kerületünk díszpolgára, Nagytarcsa, Ecser és Rákoskeresztúr valamint a Kóborzengő zenekar. Országos, fővárosi, baráti művészeti csoportok, települések, önkormányzatok képviselői köszöntötték az ünnepelteket. 

 Keresztúr Tánccsoport

Néhány év múlva csatlakozott a hagyományőrzéshez egy fiatalokból álló lelkes kis csapat is Keresztúr Tánccsoport néven. Műsorukon főleg hagyományőrző szlovák koreográfiák szerepelnek, de táncolnak egyéb tájegységekről származó szlovák és magyar táncokat is. 

A Keresztúr Hagyományőrző Kör legkisebbjei mondókázással, népi játékokkal színesítik az előadásokat. Ma már tehát három generáció ápolja a régi faluközösség hagyományait.

 "Évkör" című, rákoskeresztúri hagyományokat bemutató műsorukkal 2009-ben, ezüst minősítést értek el Szarvason.

Hagyományőrző tábor

Hagyományaink megőrzésének leginkább úgy tehetünk eleget, ha megpróbáljuk továbbadni a fiatalabb generációknak. 

Az elmúlt években rendszeresen megrendezett helyi hagyományőrző táborok az iskolai szünetekben hasznos elfoglaltságot nyújtanak, tanítják a gyerekeket és a fiatalokat helytörténetre, helyi szlovák tánclépésekre, ének - és táncstílusra, nyelvre és kulturális hagyományainkra.

Az idősebb generációval (Asszonykórus tagjai) való együttműködés nagyon sok tárgyi, mentális és szociális ismeret átadását szolgálja.

Programok:

Hagyományőrző táncpróba és daltanulás, beszélgetés adatközlőkkel

- rákoskeresztúri táncok és dalok, hagyományos népi játékok

Városnéző biciklitúra

- Rákoskeresztúr faluemlékei

Emlékőrző

- hagyományőrző beszélgetés és MÚLTIDÉZŐ fénykép nézegetés

Hagyományőrző kvízjáték, TOTÓ

Falunap

Néptánc bemutató, népzenei koncertek, néprajzi kiállítás, "Skanzen", ahol rákoskeresztúri népi hagyományokkal ismerkedhetnek a vendégek, a gyerekek pedig népi játszótéren próbálhatják ki a régi játékokat. Helytörténeti előadásokra és rákoskeresztúri "népi divatbemutatóra" is sor kerül.